2018. november 13., kedd

Márton nap az óvodában

Az óvodában a Márton napot így ünnepeljük:

 A múlt héten ludas dalokat, verseket tanultunk és meséket olvasott óvónéni. Ezek mellett pl. a Ludas Matyit diavetítőről a dajka néni olvasta fel. :)

A nagycsoportosok libáknak öltöztek, a középső csoportosok fejdíszt készítettek, a kiscsoportnak kitűzője volt a legkisebbek pedig lúd formájú sütit készítettek egy cukrász bácsival.

Egy kis koncerttel kezdődött az egész program. Az óvoda egyik helyiségébe minden csoport elhelyezkedett. Sok ismert dalt játszott a zenekar, így az óvodások is együtt tudtak énekelni velük.

Énekeltünk, tapsoltunk, majd egy közös kis tánccal zártuk és a zenekar elköszönt tőlünk.

Nagycsoportosok jelmeze
Libám lábán sárga csizma,
gúnár-varga rámán varrta.
Abban megy a liba bálba.
Harminchárom liba várja.

Liba-bálban, vízi bálban,
csupa-csupa vízi tánc van.
Ott forognak ,ott sürögnek,
ha megunják, megfürödnek.
/Gazdag Erzsi/
 

Középső csoportosok fejdísszel és fehér pólóval voltak kis libák.

"Száz liba egy sorba,
Mennek a nagy tóra,
Elöl megy a gúnár,
Jaj de begyesen jár."
 

Kiscsoportosok liba formájú sütije
A csoportba járó egyik kisgyermek cukrász apukája készítette a csoportnak. Mellé a dajka nénik által finoman elkészített tea volt.
Az asztal dísze volt még libás szalvéta tartó.

"Egyél libám, egyél már,
Nézd a napot, lemegy már,
Éjfél tájba, nyolc órára,
Esti harangszóra,
Hipp, hopp, hopp."

Libás kitűző gyöngyökből
Az óvoda udvarán voltak ludak elkerítve, a gyerekek egészen közel megnézhették.
  
"Süss fel nap, fényes nap,
Kertek alatt a ludaim megfagynak."

Szép napos időnk volt, így november közepe táján. 
 


A múlt héten sok dísszel is készültek a csoportok, ludas dekorációkat készítettek az óvónénikkel. Kidíszítették a termet, kifestőket színeztek színes ceruzával, temperával, a felolvasott mesét lerajzolták a gyerekek.
Márton napi lámpás is készült, amelyet a délutáni családi napon tudtak kipróbálni sötétedéskor. (elemmel működő mécsessel)

Végül ami nem maradhat el a Márton napi lakoma, libazsíros kenyeret ettünk zöldségekkel: hagymával, paprikával, savanyú káposztával.

"Réce, ruca, vadliba,
jöjjenek a lagziba!
Kést, kanált hozzanak,
hogy éhen ne haljanak.
Ha jönnek, lesznek,
ha hoznak, esznek."
 

Versek, mondókák, énekek:
Egyél libám, egyél már...
Nincs szebb madár, mint a lúd...
Száz liba egy sorba...
Gi-gá, gi-gá gúnárom elveszett a vásáron...
Hatan vannak a mi ludaink...

 
Mesék:
A Ludas Matyi
Az Aranylúd
A libák és a róka 
Bocskorbén királyfi
Márton lúdja

"Novemberben, Márton napján
liba gágog, ég a kályhán.
Aki libát nem eszik,
egész évben éhezik."