Egy régebbi blogomban meséltem néhány éve a pehelycukros történetet. Mivel már régen volt, és azóta sok új követőm lett a facebook oldalon, ezért azt gondoltam újra megírom bejegyzésbe. Esetleg ki lehet próbálni más édességekkel, aki úgy gondolja.
A gyerekek általában szeretik az édességet. Bár van, tudok olyan kisgyerekről aki pl. nem szereti a csokit, de ők vannak kevesebben.
" Van valami finomság?" - hangzik otthon. Mi felnőttek is szívesen fogyasztunk édességet. :)
Emlékeim szerint a HVG Pszichológia magazinban olvashattam erről a történetről.
Régi blog (csak, hogy legyen forrás megjelölés)
Olyan gyerekeket kerestek erre a kísérletre, akik túl édesszájúak voltak. Történet a következő:
"Ádámnak egy orvosi rendelő szerű váróteremben kellett várakoznia. Nem volt orvosi rendelő, mert az anyukája azt mondta ne féljen nem lesz orvos, nem lesz semmi szúrás vagy más egyéb kellemetlen dolog.
Ez így is volt. Ádám látta, hogy előtte a többi kisgyereket mindig egy barátságos kinézetű fehér köpenyes bácsi vitte el egy "titkos" szobába. Nagyon türelmetlen és kíváncsi, hogy mi fog történni. Mire végre rá került a sor, bemehetett ő is abba a szobába. A bácsi pehelycukrot akart adni a kisfiúnak (tudni kell, hogy a kedvenc édessége), de nem ám csak úgy, hogy odaadja, hanem választási lehetőségeket sorolt fel, még mielőtt kiment a másik szobába, ahol fontos dolga volt. Odatette a cukrot az asztalra a kisgyerek elé, egy kis csengőt is átadott a fiúnak, majd kiment.
Ezek közül lehetett választania a fiúnak:
1. Azonnal megehet egy pehelycukrot.
2. Kimegy a bácsi és amikor visszajön akkor két pehelycukrot is ehet.
3. Ha a kis csengővel csenget, akkor azonnal visszajön hozzá a bácsi, de akkor is csak egy pehelycukrot ehet.
Ebben egyeztek meg.
Ugyan
mi lehet ilyenkor egy kisgyerek fejében. Nagyon szeretné megenni a
pehelycukrot, főleg hogy imádja, de ha kicsit vár akkor kettőt is ehet.
Egy után jól esne még egy (meg az egész zacskóval). :)
Várakoznia kellett az elején is, talán most is kibírja? Telik az idő, ilyenkor még egy perc is soknak tűnik.
A pehelycukor-kísérlet végeredménye, hogy a kisfiú néhány perc után csengetett...
Összegezve:
az alanyok 4 évesek voltak, és átlagosan 3 percig voltak képesek várni.
A gyerekek reflektív rendszere még nem fejlődött ki, ezért nagy feladat
volt ez számukra. Rövid ideig tudnak valamire várni."
Közben utána néztem az eredeti történetnek is:
Ezt a kísérletet 1968-1970 között egy pszichológus végezte 4-6 éves gyerekekkel. 20percig kellett volna a gyerekeknek ellenállniuk az édességnek, ill. a bejegyzés elején leírtak alapján 3 lehetőség közül választhattak. Miközben a gyerekeket otthagyták a teremben egyedül az édességgel, addig figyelték viselkedésüket.
